MaMa 33 km

Letölthető Itiner

A kód pontos helye: A Decathlon áruház bal oldali ajtaja mellett találod. A tartalék pont: az áruház bal sarkán található.

A Decathlon áruháztól indulj el a parkolón keresztül Déli irányba. Haladj a névtelen úton 300 métert, majd fordulj balra az Eszterházy János utcán. 100 méter után a beton tömböknél térj le jobbra a mezőre, tarts a 31-es úttal párhuzamosan, vágj át a kis mezőn. Balkézről a 31-es út, jobb kéz felől egy bokros sáv kíséri utadat a város irányába. Ez hivatalosan az Öregszőlő utca. Kicsivel több mint egy kilométer után eléred a Mendel Károly utcát. Itt fordulj balra, haladj 200 métert és jobbra fordulj be a Thököly utcába. Az utca keresztezi a Damjanich utcát, itt fordulj balra! Menj a Spar üzletig, majd keresztezd a 31-es fő utat. A temető és az áruház között kell haladnod, most már csak a piros keresztet figyeld.

Folyamatos lejtőzés után kb. 4,7 km-nél eléred a szebb időket is megélt Alsó-Tápió medrét. Itt kisebb föld torlasszal kerülsz szembe. Kerüld ki balra és haladj a megviselt kerítés mentén. 200 méter után elhagyod a kerítéses szakaszt, haladj egyenesen. A következő 600 méteren fiatal tölgyes mellett haladsz el.Egy kis emelkedő után kiérsz egy kereszteződére, szemben egy meredek kis dombbal. Itt lesz egy erős bal kanyar és elhagyod a fiatal tölgyest is. Pár méter megtétele után egy elágazáshoz érsz, itt tarts jobbra Északi irányba fel a kis kaptatón. A földutat a domb oldalában kövesd, le a völgybe. Az egyértelmű utat követve az út jobbra visz egy emelkedőre. 600 méter megtétele után keresztezed a Pest megyei Piros jelzést. A Zöld kereszten folytasd utad egyenesen. Az innen 1 km-re lévő völgyet és a zöld sáv kereszteződését elhagyva az emelkedőn elérkeztél az első ellenőrző pontig a Zöld sáv Vadászlesig. Megérkeztél az 1. ellenőrző ponthoz. A kód pontos helye: A Vadászles melletti Zöld keresztet jelölő fa.    A tartalék pont helye:  A Vadászles melletti Zöld sávot jelölő fa hátulján. (Eddig megtett táv: 8,2 km)

Haladj tovább A zöld+ jelzésen. 1,7 km múlva az út merőlegesen jobbra kanyarodik. Azon haladj tovább és 2 km múlva meredeken kanyarodj le balra a zöld + -ról a mezőgazdasági földútra. Balról szántóföld, jobbról bokros-fás sáv vezeti az utad. (nem árt ha használod a letölthető GPX tracket) 2 km megtétele után eléred a Sülysápi tavak mögött a Sápi-patakot. A gázvezeték mentén lévő széles irtáson vágj át. Ez inkább mondható lápos-vizes területnek, mint pataknak. Légy kreatív, vagy nagyon ügyes, mert biztosan vizes leszel. Ha átkeltél a Sápi-patakon már el is éred a Sárga sávot, itt fordulj balra. Alig 500 m megtétele után a Forró-forrásnál megtalálod a 2. ellenőrző pontot.FIGYELEM! A Forrás vize hivatalosan nem iható! A kód pontos helye:   A forrástól jobbra fel 350 méterre egy fán. A tartalék pont helye:  10 méteres körben egy fán elhelyezve. Térerő gyakran csak egészen a domb tetején van. Kérünk, hogy kövesd a piros stilizált “M” betűt a kód megtalálásához. (Eddig megtett táv: 15,5 km)

Forró-forrás

Térj vissza a Sárga sávra és haladj tovább a Kotlina –völgyön keresztül. A következő 6,5  kilométert a Sárga sávon kell megtenned. Ez után érkezel meg a Pécel közelében található Kishársas nevű helyhez, ahol több lovarda és jó pár gazdasági épület is van. A Sárga sáv itt fut össze a Pirossal és a Zölddel. Itt kell „átlépned” a Bajtemetésre tartó beton útra, mely Piros keresztel van jelölve. Az út eleje általában sorompóval zárt. (nem árt ha használod a letölthető GPX tracket)   A beton úton haladva 1800 méter megtétele után eléred a Bajtemetést, (296 m) itt van a 3. ellenőrző pont.
Ez egy volt Szovjet katonai bázist! Nem rakéta, hanem kommunikációs bázis! Fel kell másznod az esetleges rakétacsapásokat is kibíró „földkupacra” azaz a bunker tetejére. A kód pontos helye:   A Pécel felőli szellőző beton kürtő oldalán. A tartalék pont helye: Ugyanezen a beton kürtő ellentétes oldalán.  (Eddig megtett táv: 24,6 km)

A bunker elhagyása után térj vissza a Piros kereszt jelzésre, hagyd magad mögött a Bajtemetést és a Pest megyei piroson fogsz haladni. 1, 4 km után eléred a már ismert kereszteződést, itt találkozik a Zöld kereszt és a Piros sáv. A Piros sávról fordulj jobbra, az utad innen már ismerős.

Kitartás innen még hátra van 7 km!

Letölthető GPX és egyéb Track-ek:

QR a térképhez

https://www.alltrails.com/explore/map/map–117311?u=m

Sok sikert!

Vízvételi lehetőség és boltok

0 km – Maglód, Decathlon

Vízvétel és mosdó nyitva tartási időben (Nyitva: H-Sz: 9-20, V: 10-18)
KFC Maglód (Nyitva: H-V: 10:30-20:00)

3 km – Maglód, OMV benzinkút Vízvétel és mosdó nyitva tartási időben (0-24)

SPAR Szupermarket (Damjanich u.) H-P 06:30-20:00 Sz: 06:30-17:00, V: 07:00-14:00)