Aradi vértanúk

Aradi vértanúk emlékműve (Aradi vértanúk utca 44.)
A Maglódi Polgári Kör emlékművet készíttetett az Aradon kivégzett 13 vértanú tábornok
emlékére, amit az Aradi út végi kis parkban helyeztek el. Az emlékmű bronz plasztikája
Babos László alkotása.

Tudnivalók

Tudnivalók

Távok

Több különböző távot terveztünk. Ezek közül kettő a városon belül halad, a többi a Gödöllői-dombság területén. Egyenlőre a két „városi kör” készült el.

A rövidebb 6 km, a hosszabb 12 km hosszúságú.

A rövidebb „Ófalu Kör a Decathlontól indul, a patak vonalát követi érinti Maglód Ófalujának legszebb részeit, majd a Decathlonhoz érkezik vissza. Útvonal: Maglód, Decathlon – Dózsa györgy út – Szent István tér – Luther utca – Maglód, Decathlon.

A hosszabb, „Város Kör” útvonala részben megegyezik a rövidebbel, de a Sugár utcai villasor, a maglódi vasútállomás, a városközpont és a Martinovics tér is egy-egy megálló lesz az úton. Útvonal: Maglód, Decathlon – Luther utca – Harangláb – Evangélikus temető – Ulicska – Luther utca – Sugár utca – Liszt Ferenc utca – Szent István tér – Rákóczi utca – Martinovics tér – Ady Endre utca – Dózsa György utca – Maglódi Decathlon.

Részletes útvonalleírást, térképet az Útvonal menüpont alatt találsz. (kattintásra bejön)

Teljesítési módok

futva, gyalogolva/egyénileg vagy csoportosan (Minden csoporttagot regisztrálni kell!) A túrák bármikor teljesíthetők.

Korhatár

A túrán 14 éven aluliak csak nagykorú kíséretében indulhatnak vagy: 16 éven felüliek önállóan is indulhatnak, ennél fiatalabbak csak nagykorú kíséretében. Mindenki csak saját felelősségére!

Ellenőrzőpontok

A túra útvonalán QR-kódos ellenőrzőpontokat helyeztünk ki. A QR kódokat a városban villanyoszlopokra, a határban fákra rejtettük. A kódok leolvasásakor a rendszer regisztrálja a pontos időt. Az elhelyezett kódokon kívül is jelzéseket helyeztünk el. A 6 km-es táv jelzése …. színű, a 12 km-es távé …..
A Rajt- és Célkódon kívül a rövid távon … db-ot, a hosszú távon … db-ot.

Ezeket a kódokat megadott sorban leolvasva teljesítheted a távot.

Ehhez szükséged lesz:

  • okostelefonra – mobil internettel 
  • QR-kód leolvasó alkalmazásra

Itt kipróbálhatod a QR-kód leolvasódat!

A kódok pontos helyét a részletes leírásban megtalálod. Ha nem találod valamelyik pontot, ne aggódj, minden esetben van egy alternatív pont (egy második kód is) a közelben.

Szintidők

A különböző távokhoz és teljesítési módokhoz az alábbi szintidők tartoznak.

 

Szintidők

Táv

Teljesítés módja

Futva

Gyalog

Kis kör – 6 km

óra

óra

Nagy kör – 12 km

óra

óra

Önellátó esemény

Önellátó alatt azt értjük, hogy a teljesítő, alkalmazkodva az adott helyzethez, a problémáit (legyen az fizikai, mentális vagy az időjárás okozta) önmaga oldja meg. Ehhez a következőket kell betartania minden teljesítőnek: A rajttól a célig végig magánál kell tartania a felszerelését (lásd: ajánlott felszerelések), és biztosnak kell lennie abban, hogy a nála lévő élelmiszer és folyadék a táv végéig elegendő.

Az útvonalon található nyilvános kutak és boltok felsorolása az itinerben található.

Ajánlott felszerelés

  • QR-kód leolvasására alkalmas mobiltelefon, mobilinternet előfizetéssel
  • itiner
  • a Gödöllői-dombság/Maglód város térképe vagy/és gps track
  • étel, víz
  • időjárásnak megfelelő öltözet
  • fényképes igazolvány
  • készpénz

 

Felkészültség

A teljesítőnek tisztában kell lennie az útvonal sajátosságával, a választott táv hosszával, nehézségével és tökéletesen felkészültnek kell lennie rá. Külső segítség nélkül kell kezelnie pszichés, mentális, izomzati, emésztési problémákat és tudatában kell lennie annak, hogy a fenti problémák megoldása az ő saját feladata.

Regisztráció, nevezés

Először regisztrálnod szükséges. Egy öt számjegyből álló kódot kapsz, ezzel kell majd az 1. ellenőrzőpontnál „igazolni magad”.

Ha ez megtörtént, és a túra Szabályzatát is elfogadtad, akkor bármikor indulhatsz. Az első QR-kód leolvasásakor a kódod beírásával regisztálja a rendszer az indulásodat. Itt adod meg a teljesítés módját is.A honlapon külön nevezni nem kell.

A sikeres teljesítés feltételei

  • Légy tisztában a szabályzattal!
  • Regisztrálj!
  • Az útvonalon az ellenőrzőpontok QR kódjait megadott sorrendben olvasd le!
  • Szintidőn belül érj célba!


Részvételi díj

Sikeres teljesítés esetén mindenképpen felkerülsz a „Sikeres teljesítők” névsorába. Ingyen letölthető és kinyomtatható oklevelet is készíthetsz magadnak. Ha kitűzőt vagy érmet szeretnél, annak költségét a célnál a Maglód Decathlon Áruházban kérheted annak nyitvatartási idejében.

A kitűző díja:

Az érem díja:

 

Szolgáltatások

Az részvétel során (előtt) az alábbi szolgátatásokat veheted igénybe:

  • részvétel valamelyik MaMa Körön.
  • QR kódos időmérés
  • az útvonal gps track-je letölthető változatban
  • itiner – szöveges és táblázatos – letölthető változatban
  • veszély esetére telefonos ügyelet
  • megjelenítés a hivatalos eredménylistában

 

Rajt és cél

a Maglód Decathlon Áruházban. Itt vehető át a kitűző és/vagy az érem. Mosdót, vízvételi lehetőséget találsz az áruházban. A közelben található még Auchan Áruház. Bauhaus és KFC.

 

Megközelítés

Autóval a 31-es út … kilométerénél. Parkoló az áruház előtt.

Tömegközlekedéssel: Ingyenes Auchan busszal Gyömrőről, Ecserről, Üllőről és Pécelről. Budapestről a 162-es autóbusszal Kőbánya alsó vasútállomástól.