Petőfi emlékhely

Rövid azonosító*(kis nagy betű nem számít):

 

A Petőfi-hagyomány Maglód legszívesebben ápolt tradíciója. Petőfi édesanyja, Hrúz Mária 1814 tavaszán érkezett ide. Előbb az 1809-ben kántornak választott nagybátyjához, Hrúz György kántorhoz került, de ott nem bírta sokáig. Martiny Mihály evangélikus lelkész vette magához cselédnek, ám még annak Kiskőrösre távozása előtt, 1816 végén Pestre ment
szolgálni egy szappanos mesterhez. Édesapja, Petrovics István pedig 1815 végén Domonyból költözött Maglódra, és 1817 elején távozott Aszódra, ahol még az év őszén összeházasodtak.

Emlékhely (Dózsa György u.)
Petőfi szüleinek a Maglódi Petőfi Kör állított emlékhelyet a patakparti történelmi sétány közelében lévő márványtáblával szemközt. A pergolával körülvett kis téren Petrovics István és Hrúz Mária faoszlopból faragott szobra látható. Az emlékhelyet Somogyváry Mihály tervezte, az emlékoszlopot Enes Nagy Sándor faragta.

Emléktábla (Petőfi tér 1.)
Bár a mészárszék, ahol Petrovics István székálló legény volt, már nem áll, emléktábla hirdeti a helyét.

Petőfi-szobor (Fő u. – Bajcsy-Zsilinszky u. kereszteződése)
Győri Dezső Petőfi-szobrát  1948-ban, az 1848-as forradalom centenáriumán avatták fel.

Irány a cél: Decathlon

Maradj a Dózsa György úton és folytasd utad Észak felé  800 méteren keresztül. Az utad beletorkollik a Kepler János utcába, itt tarts balra. Majd 100 méter után az út ketté válik! Itt is balra kell tartanod és eléred a már bejárt Aradi vértanúk utca felső szakaszát. Az Aradi vértanúkon az emelkedőn felfelé eléred a célod! Ne felejtsd el leolvasni a QR kódot a befejezéshez!!!